Térkép - Négyfalu (Municipiul Sãcele)

Négyfalu (Municipiul Sãcele)
Négyfalu, 1950 és 2001 között Szecseleváros város Romániában, Brassó megyében. Négy barcasági csángó település összevonásából jött létre, ezek sorrendben nyugatról kelet felé: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu. A városhoz tartozik még Ósánc és Babarunka. Négyfalu az ún. „hétfalusi csángók” másik három településével, Tatranggal, Zajzonnal, és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.

Brassó megye délkeleti részében található, Brassó szoros szomszédságában, 15 km-re a város központjától. hektárnyi területen fekszik, ezzel Románia harmadik legnagyobb területű városa. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását is képezi.

A Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, jellegzetessége, hogy területén megtalálhatók a domborzati formák közül úgy a síkság ( ha szántóföld), mint a dombok ( ha kaszáló) és a hegység is, ez utóbbi foglalva el a legnagyobb területet ( ha erdő és ha legelő).

Négyfalu képezi két nagy hegytömb, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység egyik „bejárati kapuját”. A Nagykőhavast Négyfalu irányából három útvonalon lehet megközelíteni: Garcsin-völgy, Malom-patak, Bolnok.

 
Térkép - Négyfalu (Municipiul Sãcele)
Térkép
Google Föld - Térkép - Négyfalu
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Négyfalu
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Négyfalu
OpenStreetMap
Térkép - Négyfalu - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Négyfalu - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Négyfalu - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Négyfalu - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Négyfalu - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Négyfalu - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Négyfalu - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Négyfalu - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Négyfalu - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Négyfalu - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Románia
Románia zászlaja
Románia (IPA: ) kelet-közép-európai állam. Északról Ukrajna, keletről Moldova, nyugatról Magyarország és Szerbia, délről Bulgária, míg keleten a Fekete-tenger is határolja. négyzetkilométeres területével és 19 millió fős (2022) lélekszámával az Európai Unió nyolcadik legnagyobb területű és 7. legnépesebb országa. Fővárosa és egyben legnagyobb városa a mintegy 1,9 milliós Bukarest.

Románia 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, 2007. január 1-jétől pedig az Európai Unió tagja. Ezenkívül a következő fontosabb nemzetközi szerveződéseknek a tagja: Latin Unió, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, Kereskedelmi Világszervezet, Egyesült Nemzetek Szervezete, Frankofónia Nemzetközi Szervezete, Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
RON Román lej (Romanian leu) lei 2
ISO Nyelv
HU Magyar nyelv (Hungarian language)
RO Román nyelv (Romanian language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Bulgária 
  •  Magyarország 
  •  Moldova 
  •  Szerbia 
  •  Ukrajna 
Administrative Subdivision
Város, Falu,...